« Hála adás   Szó, mi szó »
2010. febr. 3. 9:20 - írta Sytka
13 komment

Mi a legnehezebb dolog a kereszténységben? Nem tudom biztosan, de mártírnak lenni és válogatott kínzások között meghalni Krisztusért, biztosan nem tartozik a legkönnyebbekhez... Mindig tisztelettel hallgatom azok történetét, akik jóval erősebbek nálam és a modern világ vallásszociológiailag elmaradt részeiben odaadják életüket - mert nincs más választásuk.

A mártíromság, a hitért vállalt halál hozzátartozott az első keresztények életéhez. Különösen akkor került előtérbe, amikor a császárkultusz zenitjén volt és mindenkit üldöztek, aki megtagadta az uralkodó istenként való imádatát. Bár a császárkultusz Augustus idején kezdődött, a legtöbb császárt csak halála után avatták istenné. A kereszténység viszont nem tartozott a népszerű hitek közé és elég kevesen is követték ahhoz, hogy hangsúlyos tényező legyen. Diocletianus keményen aprította a hívőket, Néró megpróbálta a nyakukba varrni saját gyújtogatását (mondván a keresztények mindig az ítélet tüzét emlegetik), de ezeken kívül is akadt még, aki profi szintre küzdötte magát a keresztény népirtásban.

Az üldöztetés persze éppen ellenkező hatást ért el, mint amire számítottak: ahelyett, hogy visszaszorította volna a kereszténységet, csak népszerűsítette azt. Tertullianus Apológiájában egyenesen leírta a helyzetet: "És íme bármiféle válogatott kegyetlenségetekkel semmire se mentek: arra jó csupán, hogy társaságunkba csalogassa az embereket. Számosabban leszünk, valahányszor végigkaszáltok rajtunk: vetőmag a keresztények vére... Tanít már maga a makacsság is, amelyet ti a szemünkre hánytok. Ennek láttára akad-e ugyan ember, aki izgatottan ne kérdezné, hogy mi rejlik a dologban. S ha kikutatta, melyik nem állna közénk?"

A mártíromság kapcsán talán vannak, akik azt gondolnák, a kereszténység Constantinus után nyugvópontra jutott (és sajnos üldözöttből üldöző szerepet vett magára...), a fenyegető idők pedig megszűntek, mindenki szabadon gyakorolhatja hitét. Persze mindannyian tudjuk, hogy ez nem teljesen igaz: ma is vannak és valószínűleg lesznek is olyan vallásilag elkötelezett régiók, ahol kemény élet-halál harc kereszténynek lenni. Nekünk itt Európában adottság a demokrácia és a vallásszabadság, de még mindig hallani misszionáriusokról, akik üres koporsóval utaznak el bizonyos országokba, mert tudják hogy legjobb esetben is azokban fognak hazatérni...

Az igazi kérdés persze az, mi lenne az az áldozat, amit mi bevállalnánk a hitünk miatt? Ha magamra gondolok, a helyzet kifejezetten rossz. Túlságosan hozzászoktam már ahhoz a komforthoz, ami körülvesz. Úgy veszem észre egy átlagos magyar ember (beleértve a keresztényeket is!) már akkor nyűszíteni kezd, ha a benzinárakat megemelik pár forinttal. Hol van ez még attól, amikor tulajdon életünk a tét? Mégis lépten-nyomon találkozok állandóan zúgolódó keresztényekkel, akik órahosszat tudnak panaszkodni arról micsoda szenvedéseken mennek keresztül, amiért kiállják a hétköznapok próbáit. Internetes fórumokban olyan stílusban esnek egymásnak hívő emberek, mintha bármi világraszóló tétje lenne egy-egy beszélgetésnek, gyülekezetekben azon felhördülnek és balhéznak némelyek, ha valaki az ő kedvenc székükre ült le... És néha, amikor én is közéjük tartozom és felhorkanok, eszembe jut hogy nem Kínában, Indiában vagy Indonéziában vagyok, ahol nyilvánosan vágnák le a fejemet, mert máshogyan gondolkodok az elvárásokhoz képest. Hanem itt Magyarországon, ahol rendezett körülmények között élhetek és egyelőre senki nem akar kiirtani a hitem miatt. 

Mártírnak lenni valahol persze tisztesség is. A teológia szerint István volt az egyház első mártírja, aki megkövezése során látomásban látta Istent. Nem is lehet másképp: meghalni Istenért úgy helyes, ha a tekintet nem a gyilkosokra, hanem Istenre irányul.

Ez persze mártíromság nélkül is kellene működjön...


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Filózás

Címkék

filozas

Eddig 13 komment érkezett ()

  • 1.  Megadatott
    2010. 02. 03. 11:16

    ”….gyülekezetekben azon felhördülnek és balhéznak némelyek, ha valaki az ő kedvenc székükre ült le...”

    Én pl azon is felhördülök, ha istentiszteleten valaki kimegy és vissza is jön. Vagy nem üli végig fapofával az alkalmat, netán megszólítja a mellette ülőt. :)
    Komoly és fontos dolgok ezek. Legalábbis itt a kényelmes ”nyugaton”. :(

  • 2.  Sytka
    2010. 02. 03. 11:46

    Bár a más székére ülni csak egy feldobott példa volt, de valójában megtörtént egy vidéki közösségben (a nevüket nem írom le). Ráadásul nem hívő ült le egy hívő székére, aki ezért rászólt... Hála Istennek (szó szerint!) a nem hívő nem sértődött meg ezért, sőt az alkalom végére megtért! :-)

  • 3.  Zsotza
    2010. 02. 03. 12:24

    A "székes sztori" nekem is ismerős...én voltam az "áldozat"-igaz,hogy a székek kb.:80 % üres volt,de egy testvérnő 30 éve ott ült...és én nem akartam a "lelki békéjét" elrontani [;<-) De tényleg:legalább lelkileg próbálunk felkészülni a méltatlan helyzetekre-úgy,hogy ne legyek/legyünk hűtlenek Krisztus Nevére...elgondolkodtató,erős Post született megint!

  • 4.  Megadatott
    2010. 02. 03. 12:33

    Pesten sincs ez másképp. Az én példáim pl pestiek.

  • 5.  Teofilus
    2010. 02. 03. 12:56

    Hát igen,szokása az embereknek a nyavajgás. :-)

    De az a jó,hogy Krisztus formál mindket,amkit kb 3-4 hónapja tragédiaként fogtam fel,most azér áldom az Urat,mert Ő tudja a legjobban nekem mi a jó.

    Gondolkodás nélkül meghalnék Jézusért, vagyis csak Rá tudok gondolni.
    Én lennék a legboldogabb ha néhány év múlva elmehetnék hírdetni az evangéliumot olyan országokba ahol nem ismerik még,vagy ha a fiam felnő és ő szeretne elmenni akkor bátran engedném el,mert tudom hogy az Úr vele van.

  • 6.  Sytka
    2010. 02. 03. 13:54

    "Gondolkodás nélkül meghalnék Jézusért, vagyis csak Rá tudok gondolni."

    Na ez az, hogy inkább ezt mondjuk gondolkodás nélkül (bocs, nem célzás akart lenni!), de én azt látom, ha közeledne a pillanat, akkor sokan visszalépnének. Tévedek?

  • 7.  Teofilus
    2010. 02. 03. 14:09

    Na ez csak játék a szavakkal.
    Akkor úgy mondom (írom :-D),mivel mindíg Jézus jár a fejemben,nem tudnék másra gondolmi,mint arra,hogy nemsokára Vele lehetek.
    Mindíg az jár a fejemben,vajon ha rám néz elégedett velem?

    Nem az én feladatom megitélni azokat aki az utolsó pillanatban visszalépnek sem azokat akik meghalnak a Krisztusért,én csak annyit tudok tenni,hogy imádkozom azért,hiogy az Úr akarta legyen meg,ne az enyém,ne a tanítóé,ne a pásztoré....

  • 8.  yuki
    2010. 02. 03. 22:38

    "Gondolkodás nélkül meghalnék Jézusért, vagyis csak Rá tudok gondolni"

    Egyfelől szerintem (és ezzel nem árulok el titkot magamról) nem jön el Jézus (node ezt csak a kedélyek borzolása végett írtam). Másfelől ha mégis eljönne, biztos lenne annyi esze, hogy ne olyan formában tegye fel a kérdést, ami jól érthető pl. a Német Sándor féléknek is. Nagyon nagy gáz lenne, ha a végső elszámolásnál ő és az affélék a körön belülre kerülnének (amely probléma tökéletes megoldása az én javasatom, miszerint nem jön le -- de ez megint csak köcsögség a részemről, nem kell odafigyelni :). Sokkal inkább olyannak képzelek el egy hipotetikus antikrisztiánus-krisztiánus háborút, amiben kifejezetten csak a tiszta, gyermeki szívvel átélt Krisztus-tudat segít és nem a skolasztikusok érvelésművészetétől elkábult hipokrita magatartás.

  • 9.  annatolla
    2010. 02. 04. 7:27

    ""Gondolkodás nélkül meghalnék Jézusért, vagyis csak Rá tudok gondolni"

    ...ez nekem is tetszik, noha sajnos nem szűnő tapasztalatom, hogy valójában nem ismerik , nem tudják, nem értik, hogy mit is jelent "KRISZTUS"...egy biztos...

    ...aki azt kérdezi, elégedett -e vele Ő, az eleve tévedésben van, ugyanis a munkát soha nem az ember végzi el, hanem Ő maga a MEGVÁLTÓ...föltéve, ha az ember ezt hagyja, megengedi...és a legtöbbször az emberi elme visszaveszi az irányítást, és mint ahogyan yuki mondja az "érvelésműszettel" együtt megöli a "betlehemi gyermeket"...

  • 10.  Teofilus
    2010. 02. 04. 9:00

    Akkor ha már ennyire szigorúak itt a szabályok :-) akkor ismét korrigálnom kell,ez az "elégedett-e velem" helyett akkor inkább azt haszálnám,hogy ha rámnéz akkor örömmel tekint-e rám. :-)

    ....és nagyon szeretem (és ez nem irónia) azokat az embereket akik elsőre megtalálják/meglátják a hibát másokban,ez elég sok erőt ad nekem, hogy van még kiért imádkozni.

  • 11.  annatolla
    2010. 02. 04. 10:38

    ...bocsánat Teofilus, azt gondolom, nem volt vádlás szavaimban, csak a pontosság kedvéért , magunk miatt fontos, hogy helyesen gondolhassunk "RÁ"...és azt hisezm itt az az évényes, hogy nem az a fontos, ő szeret- e, elégedett- e, hanem a kérdés mindig az, én egészen odaadtam-e magam "Neki"...mindenkor , soha egy pillantra sem veszem vissza Tőle az irányítást, amelyet a szívemen kersztül eszközöl...ez most visszautalás arra, hogy sajnos nem ismerik kicsoda is Ő, és ez a fel nem ismerés gátjává válik a VALÓDI megismerésnek...többek között,hogy rosszindulatúnak gondolod a megjegyzésemet, pedig puszta szomorú valóság az...amelyet nap- mint nap megtapasztalok, főként az "övéinél"...:(de ettől függetlenül is őszintén írtam hogy tetszett...de még jobban tetszen, ha igaz ismeret sütne a szavakból amellyel ŐT magasztalják...amen

  • 12.  Teofilus
    2010. 02. 04. 11:30

    Ez így kicsit más :)
    Nem bántottál meg,kaptam én már durvábbat is :-D
    még a munkahelyemről is kirugtak csak azért mert megtértem és gyülekeztbe járok.

    " hogy sajnos nem ismerik kicsoda is Ő, és ez a fel nem ismerés gátjává válik a VALÓDI megismerésnek"
    Ezért próbálok úgy élni,hogy mindenki lássa rajtam az Úr munkáját.Anno az emberek a lábukat nem törölték volna belém, de Jézus a kezét nyújtotta én megragadtam és nem vagyok hajlandó többet elengedni. :)

    A mostani munkámat az Úr dicsőségére végzem amit minden kétséget kizárva Tőle kaptam.

    "én egészen odaadtam-e magam "Neki""
    Szomorúan tapasztalt olyan dolgokat,hogy olyan emberek tartják magukat kereszténynek akiknek fogalmuk sincs az evangéliumról.Náluk keresem a megfelelő alkalmat, hogy beszélni tudjak nekik Jézusról.

  • 13.  yuki
    2010. 02. 04. 12:13

    "még a munkahelyemről is kirugtak csak azért mert megtértem és gyülekeztbe járok."

    Hát, ez nem szép dolog! Továbbá törvénytelen is (mondjuk ha pl. a BKV-nál dolgoztál, ott érthető lenne, hisz ott a lopás a normális :).

    Egyébként biztos nem néznétek ki belőlem, de én nem csak a buzik mellett állok ki, hanem a keresztények mellett is. Meglepő milyen bántásban részesülnek, főleg az evangelikál gyülekezetekbe járók. Simán lehülyézik őket, ezért nem is igen kérkednek vele. Dehát, ezt ti jobban tudjátok.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.